A rózsaszín és a lila idén ősszel rendkívül divatos;)

Ebben a menüpontban lila és rózsaszín ruhákról láthattok rovatokat, ugyanis ez a két szín visszajön idén ősszel a divat világába. olvassátok el figyelmesen a rovatoakt, nézegessétek a képeket, és szórakozzatok jól!

 

Először a lila kollekcióval kezdem. Talán ez az összeálíltás kicsit jobbra sikeredett mint a pink, de sebaj. Szóval kezdem is. A lila idén ősszel nagyon divatos színként robban be a mindennapi trendbe, ezért is állítottam nektek össze ezt a szettet. A lila ruhák közt is van különbség, például árnyalatukat nézve is. A képen látható például a bal sarokban gy sötétebb, velúros anyagú lila őszi cipő, ám a másik sarkában már egy világosabb, "rikítósabb" színű csizmát láthatunk. Az én saját véleményem szeritn mind a kettőnek roppant szép színe van, de ez csak ízlés kérdése. A kabát az mindn szempontból tökéletesen passzol az aktuális trendhez, mint színét, mint fazonját beleértve. A színe az imént említett tónusok átmenetét képviseli, és a szabása a  60'as vagy 80'as évek divatját tükrözi. Ám ez a fazon inkább a 15 éves korosztály felett divatos igazán, mert egy 13, 14 éves tinihez talán túlságosan is komoly. De ennek ellenére mindenképpen aranyos. A jobb szélen találhtó kollekció az őszi időjáráshoz tökéletes, de egy vastagabb pulcsival a hideg téli napokra is teljesen megfelel. A kép közepén található egy ciklámenes, lilás nadrág egy kapucnis felsővel. Ez a kollekció kicsit másabb stílusú, kicsit sportosabb, de a hideg, fagyos napokra egy harisnyával és egy vastag csizmával abszolút védelmet nyújtó öltözék. A kivágott orrú cipő és a topánka inkább a picit melegebb napokra való, és csakis őszre. A táskákkal, kiegészítőkkel pedig még trendibbé, még aranyosabbá varázsolhatjuk öltözékünket. De ne feledjétek, amikor vásároltok egy ruhadarabot őszre, vagy télre, vigyázzatok, hogy a darab ne csak divatos legyen de jó meleg, időjárásnak megfelelő legyen!!!

 

 

 

Itt is van a pink összeállítás. Remélem ez a mix is tetszik nektek. A pink ugyanolyan divatos szín lesz idén ősszel mint ahogy a lila is. Gondoljunk csak vissza kb a 2003/2004 es évre, amikor is szintén a pink vezette a színek toplistáját. Most úgy látszik egy hullámba keveredtünk, ami visszasodorta a rózsaszínt a mindennapi trendbe. Akkor kezdem is ezeknek a csini daraboknak a jellemzését. Az első szett nekem azért is tetszik igazán, mert abszolút átlagos, mégis tökéletesen megfelel az idei divatnak. Egy egyszerű hello-kitty-s darab a póló, és ha már hello-kitty, ahhoz bizony pink nadrág illik. Ez a pink nadrág itt megtalálható, és egy fehér tornacipővel, vagy egy egyszerűbb pink cipővel( amit sajnos nem találtam nektek) is passzol, de akár egy olyan topánkát is felvehettek hozzá, mint itt a jobb alsó sarokban található cipellő. A hidegebb őszi napokra érdemes felvenned egy olyan felsőt, mint amit itt, az 1. szett mellett láthattok. Formáját tekintve tökéletes, ugyanis a kapucnis felsők most nagyon divatosak, és színe pedig passzol a kollekcióhoz. A 2. szett főbb színe természetesen a rózsaszín, ám a nadrág szürke, ami roppantul illik ehhez a fajta rózsaszínhez. A csőnadrágok tartják a méltó helyüket, ugyanis akárcsak tavaly, most is trendik a csőnadrágok. Azt viszont a figyelmetekbe ajánlom, hogy ha egy ilyen toppot vesztek fel, vegyetek fel felsőnek egy hasonó darabot mint ami e-mellet van. Hiszen az nagyon hideg lenne nem??!! A Converse cipő rendkívül aranyos választás ehhez, de ha egy pink puma cipőt veszel fel hozzá, akkor sem rontod el a kollekciót. A baseball sapka pedig praktikus ha rossz a hajad, vagy ha még lazább szeretnél lenni.  Az egyberuhás kollekciót igazából nem azért raktam fel, hoyg őszre mintát vegyetek róla. Ahhoz túl hideh lenne. De ugyebár bulik vannak ősszel is...:D! És ha pinkes kedvedben vagy, akkor felveheted egy buliba ezt a darabot, az alatta lévő topánnal, vagy a bal sarokban lévő kis magassarkúval is. A kiegészítőkről azért nem beszéltem igazán, ugyanis bármelyik cipőt/táskát/nyakláncot kombinálhatod bármelyik szettel.De ha ezeket nem alkalmazod, öltözéked már divatos;)

Oldalmenü
Szavazás
Melyik menüpontot szereted a legjobban?
Tini trend 2
Melyik áll jól ha...
Oscar fashion
Katasztrófák
Feng shui szerint
Naptár